Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

TÜOSZ

A TÖOSZ az ország legrégebben alapított, jelenleg a legnagyobb taglétszámú, önkormányzati érdekképviseleti szerve.
A Szövetségünk fő célkitűzése az alapítás óta változatlan: segíteni a települési autonómia kibontakozását és fenntartását, biztosítani a helyi önkormányzati érdekek és jogok védelmét.
Napjainkra a TÖOSZ munkájában 1700-nál több település önkormányzata vesz részt, TÖOSZ-tag településeken él az ország lakosságának több mint fele.
Más önkormányzati érdekképviseleti szervektől eltérően a TÖOSZ-ban valamennyi önkormányzati típus képviseltetheti magát (község, nagyközség, város, megyei jogú város, főváros és megye. Szövetségünk tagjai lehetnek térségi önkormányzati érdekképviseleti szervek, valamint a megyei önkormányzatok közgyűlései is.
Munkánk során nem csupán a demokratikus hatalomgyakorlás elsajátításában és a mindenkori kormány munkájának kontrolljában vállaltunk és vállalunk szerepet. Segítjük az önkormányzatbarát társadalmi, gazdasági, jogi környezet kialakítását, a civil szféra rangjának emelését, a személyek, szervezetek, közösségek közötti hazai és nemzetközi partnerkapcsolatok szélesítését is.
A politikai pártokkal párbeszéd folytatunk, de munkánkat azoktól függetlenül végezzük.
Kiemelt feladataink:

  • Érdekfeltárás, érdekegyeztetés, érdekközvetítés, érdekvédelem, érdekképviselet
  • Segítségnyújtás az önkormányzati működés fejlesztésében, az önkormányzati vagyon gyarapításában
  • Az önkormányzatok együttműködésének szakmai, szervezeti támogatása
  • Az országgyűlési költségvetési döntésekkel kapcsolatos egyeztetések
  • Jogszabályok és más állami döntések tervezeteinek véleményezése, a felterjesztési jog gyakorlása
  • Részvétel a nemzetközi önkormányzati együttműködésben, segítségnyújtás a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében
  • Konzultatív, érdekfeltáró és koordinációs fórumok működtetése a tagság számára
  • Az információáramlás és kapcsolattartás elősegítése a tagok között
  • A hatalomgyakorlás társadalmi ellenőrzésének előmozdítása

Elkötelezettek vagyunk a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem mellett, ezért tagjainkat ösztönözzük a célszerű és hatékony energia felhasználásra, az alternatív energiahordozók használatára. Feladatunknak tekintjük, hogy az önkormányzatokat széleskörűen és felkészülten tájékoztassuk a pályázati lehetőségekről, a sikeres pályázat elkészítéséhez szükséges feltételekről és feladatokról.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minden pályázat és beruházás megvalósuljon, ezért a tájékoztatási és érdekvédelmi feladataink mellett a szükséges anyagi források megteremtésében is közreműködünk.
Hisszük, hogy az önkormányzati érdekek hatékony védelme egyben a társadalom fejlődésének garanciája is